Ki kell öntenem
túl csendes dallam egy túl hangos lélekben…
szanaszét idegenné irt a szótlanság
ez nem én vagyok
magamba fojtott szavaim viharként törlik a port
és szenvedélyes pirkadat után üvöltenek bennem:
merjem táncoltatni rég itt járt újbegyem
tapintat nélkül, két vállra fektet a képzelet.
araszolva haladok magamon túlra...
már csordultig vers vagyok
Reggeli kávézás
hiába az óra részeg csörgése
és a tárgyakon a hajnal fénye
még vetít elém az elme
a tegnapról maradt érintés lélegzetet vesz
és zaccá keveri arcvonalad
a múlt idő szagával
újra kortyolom kávémban
még….mindig, hogy fájj, hogy égess
ma is elmentél az ébredéssel
és már félek,
hogy egyszer csak fakulásban maradsz
és akkor mivé tölt ki engem a reggel?
Szeretnék írni egy verset, de csak…
beszélgetek Veled, őszintén és esetlen.
…hiszem, hogy hallod vagy épp álmodsz,
s közben mártom az epret a cukorba,
édes korty a lélek áldozata,
mert titokban a szemeid csókolom.
Szeretem magam benned, lélegzet a mellkasomban.
Talán nem késő két vállra fektetni a valóságot
és talán meg sem kell érteni csak élni hagyni,
hogy lehajolsz értem egy pillanatra...
hogy levegyem kicsit, mit válladon cipelsz,
Szeretnék írni egy verset, de
csak mártom az epret a cukorba,
ingem a tintába… szanaszét,
s szeretlek meztelen és verstelen.