KOVÁCS ANDRÁS FERENC:
VALAKI KÖVET ÁLMODIK
Ha majd hamut álmodnak a kövek,
s a boldog hamu embert álmodik,
valaki semmit - istent álmodik,
torkában némán torlódó kövek.
A szó kővé lesz egyetlen napon,
törvénytáblából készül útvesztő
köré, karneol idő - útvesztő
ő is, önmaga álma egy napon.
A szavak csak szavakat álmodnak,
csak egy könyvet útvesztőkkel, kövekkel
s tükrökkel, eme végtelen kövekkel,
melyekben arcok arcot álmodnak.
Egyetlen arc lesz, mely már végtelen,
akárha most zuhanna egy tükör
mélyébe - mintha sok törött tükör
kövek röptét álmodná végtelen.
És egyszer kövek álmodnak követ,
és egyszer hamu hamut álmodik,
egy álom semmit - embert álmodik,
a csend torkában lüktető követ.
Kovács András Ferenc
(1959- )
Járom a járom
Ad nótám: Járom az utam
Járom a járom, a külön magyar utat:
Ki tudja merre, merre igazán?...
Mint aki ködlő csillagösvényt kutat.
Mert én itt születtem. Ez a hazám.
Itt kísért a múlt, mint maroknyi szikla -
Borongós úton, sötét éjszakán...
Kesernyés múltam balkáni halikra,
Mert én itt születtem.... Ez a hazám.
Tudom, a pap, az máshol másként papol:
Sok itt a gyász, s a dicsbe öltözött...
De itthon juszt is Tündérkertben vagyol -
Valahol semmi s valami között...
Járom a járom, az igaz magyar utat:
Megrészegítve, görcsösen s lazán...
Mindenki megint különb irányt mutat.
Mert én itt születtem. Ez a hazám.
Megállok én egy zöld kopjafa alatt
Egy egész nemzet emlékeivel...
Azt, ami még a kisebbségből maradt
Apránként, búsan, titkon költöm el.
Én, koravénült, tündérkerti gyerek:
Édes Erdélytől cukrosul a szám...
De bárki utál, hogyha szid is: szeret!
Mert én megszülettem - s ez a hazám.