ELONOR ALKONY-OLDALA
"A befolyásom titka az, hogy mindig titokban marad." Salvador Dali
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
Tétova szavak
rég kinőtt tejfog a megbánás
mi óvatosan artikulálja, hogy
így is szeretlek.
érzi, hogy kissé elkésett zápor
a vázádban száradó virágnak,
ami egykoron voltam:
kifakult szín és illat
vagy csak álom-nehezék.
Kértél
" Kértél. Megkaptál.Megnézted: mi van bennem.- Mi már nem játszunk? "- Fodor Ákos
kértél egy gondolatot…
…és adtam,
egy forró nyári záport
kettőnknek
és csak úgy beleugrott a lelkembe
a tenniakarás mikor
kértél egy verset…
...és írtam
egy könyvespolcnyi sorsot
magamnak
és most félelmet kortyolok
a sorokban botorkáló pontok között
nagy a huzat
Bilincsbe zárt vágyak verse
reményétől elfáradt álmaink,
mint szárnya-törött pillangók
vergődnek matt szombattá
bilincsbe zárt vágyak kergették tintámmá,
hiányodtól másnapos tollam hegyére
túlzott napfénybe ájult reggel hozta
keserű kortya mellé desszertnek,
mint csere-bere-nem-adom-ját,
hogy dorombolja iróniáját, mint macska
a friss tej előtt a megelégedést
mégis,
mint virágot szedegetem érzéseink róla
s ölelem magamhoz,
mint születésnapi csokrot
Hol kerék, hol talp
A kávé verse
veled voltam az éjjel
lábujjhegyen osontunk ki az álmainkhoz
szomjas megoldást meríteni
édes korty a hajamba tűzött reggel
még röpköd a tudat hogy veled voltam
s vagyok cukor a vágyaidon
gőzölgő valóság
üdítő mámor az ébrenlét felett
A zacc verse
nem tudom merre jársz éjjelente
milyen álmok visznek lábujjhegyen
csalóka megoldások felé
ízelten kortyban hervadt virág a reggel
csak azt tudom nem vagyok ott
s nem vagyok már sem édesített álmod
sem langyos valóságod
csak zacc a reggel kávéja alatt
Csak négy sorban
Szótagokra bomlott vágyadban mosdattál
férfivá és nővé fonttál egy merész gondolatot
és kettőnkkel játszottad végig a pillanatot
majd négy sorban szégyenkeztünk, nem kellett volna.
Csak kicsit úgy tettünk, mintha élnénk.
Lassú halál
ecset hegyén kóc a rám hagyott unalom
szótlansággá összeszáradt fájdalom
tudod, az egyik tegnapon hagytad itt
két kortynyi lüktetés között
hiába kértem, hogy vidd magaddal
a félig csomagolt olívaággal,
talán elfelejtetted, vagy épp nem
elzörgött volna veled a szürke aszfalton
annyi összegyűlt lim-lom között
és semmivé tört volna a lekaszált távolságon
vagy visszaintegető hűtlenséggé
de akkor sem hallottál meg,
meg sem próbáltad, annyira rohantál
egy félbevágott nyár után
ilyen színtelen vonalakkal
már nem tudok célokat, okokat festeni
hiába a kifeszített vászon
dohos porrá szárad rajta a fény
és lassú ütemmel , de mindent megöl
A hajnal felett
elképzelem ahogy Veled egy padon
zörgetem az óra járását
és mesélem más tulajdonaként
neked Óperenciás éveimet
hogyan vágtam le a félelem hetedik fejét
hogy növekedhess bennem
mint tőled is eltitkolt magzat
és közben az ábrándozás színeiből
eléd festem azt a könnyed impressziót
hogy maradsz és átszökkensz velem
egy másik világba
mert talán nem más helyett szeretsz
Forgásban
jutalom és büntetés az érzés,
midőn magamra veszlek,
mint dervis a táncát
és az eggyé folyó falakon,
csupán kellék a ketyegő óra,
csuklásba fojtott nevetés
mert most jólesően szédülsz
de lehullt gombbá szakadsz le rólam
mikor rám nyitod
a világot, mint ajtót
és már hiába zárnád kulcsra,
csak megtorpanás maradsz
Pillanatfelvétel
Megremeg a lábam
szándékod mellett
ki nem mondott félelmeink
párhuzamán
ahol lépked velünk
két ezernyi-fáj
mint honvágy
és közben egy hídon
megtorpan két ölelkező félhang
épp búcsút int két magány
Életem regénye
Előszó
kicsomagolnám magam
annyira e regényből
hogy mikor kialszik
az é-ről az ékezet
ne maradjon utánam
csak vers
ne az a fájdalom
amiért már furdal
a lelkiismeret
Tartalom
anyanyelvem
első szótagján
hangsúllyá nőttél
létem helyesírását
cselekvő ige
hogy verslábon
bicegjen a lábjegyzet
minden hetedik oldalon
mert szeretni mertél
Utószó
ne sirasd magad
inkább szavald a rád hagyott életet
Kevéssel sokat adni
Néhány betű fetreng a ceruzahegyen
alacsonyan és magasan
magányosan is és egymással
szemben
kérdőjeleket és pontokat horgolnak
a kedvemen
gondolatjellé és igékké
és kötik a tegnaphoz, mához,
holnaphoz
és szándékuk engem hozzád
kevéssel sokat adni
Ízetlen vers
telemerítetted csészéd
az érzéseimből
s hagyod mint elavult tejet
megsavanyodni
csontig kortyolhatnád
s engedhetnéd szét olvadni
már nyelved hegyén
mint eszenciát
nincs bátorságod nyelni
mert homlokodra fagyott az ősz
és azt hiszed megéri válogatni
a tegnapra ragadt ízek között
és (el)engedsz engem
ékezetmentes eleganciával
beléd aludni
Tudom
tudom, elfüggönyözve a beismeréstől,
folyok még benned,
mint szomját oltó folyam
vagy csak, mint elszaladt patak
és egyre lassuló csobogásom,
mint beakadt bakelitlemez,
elfojtva jajong körmeim árka alatt
ezt hallom vonásaidra ragadt elmémben,
ebben a szűnni nem akaró csendben,
mit örökül hagyott a tegnapok büszkesége
ez rád kövült tétlenségem büntetése
Négykezes
leporoltam a magányt a hétköznap vitrinéről
és fényes percekkel szórtam be a szobát.
virágzó jó kedvvel terítettem holnapot
és gyertyává gyújtottam magam,
hogy ide találj.
….
bekopogtál
koccintottunk néhányszor az emlékeinkkel,
fenékig ittuk avarrá ért nyarunk.
most is csak beszéltem, beszéltem,
röpködtem a szavakon…majd
kinyíltam tenyeredben, mint virág
és te alig szóltál.
boldog voltam, mert Ott voltál.
……
… elhatároztam, ha utóénekké ébredünk,
kitépem boldogságunk a pillanatból
és írok veled egy négykezest
Egyszerű
Olyan egyszerű lehetne minden
s mégis ….szerethetnénk,
de csak rejtegetjük,mint Titkot.
Rabszolgái vagyunk saját egoizmusuknak
és farsangban megrekedt dervistáncban szórjuk szanaszét jóságunkat,
mint cafrangot vagy csörgőt.
Szeretném kifordítani e közhelyes kényszerűséget,
és feledésbe fonni a foltunkká kopott bizonytalanságot,
hogy természetes józanságban virágozzék szívünk,
mint hangsúly az első szótagon.
De hiába gombóc-torkomban kilenc korty víz
….egyedül a szándék is csak csuklás,
kényszeres artikuláció.
Néha
néha kihull lelkemből
néhány boldog betű
és a sors
csipeget némi
étvágyat hozzám
szeretek remélni
hinni
akarni
elérni
néhány magasra szállt álmot
felszökök hozzájuk és ilyenkor
még a szomorúság is
holnap-illatú fénnyé
pirul arcomon
hogy ez a csendes elmúlás is
virágnak lásson
Az én Ararátom
álmomban a Hold sarkára ültem
és horgászbottal próbáltam kihalászni
elszórt érzéseidből önmagamat
már majdnem sikerült
horogra akadni
de akkor hirtelen felébredtem és
megláttam
ilyen sekélyes tóban
nem ereszthet gyökeret élet
csak a kétkedés
így hát az iszapba léptem
mint tartalom
és olajággal a kezemben
menetelni kezdtem a képzeleteden
talán megtalálom azt a pillanatnyi szigetet
ahol galambtollként
megpihenhet velem egy szerelem
és megírhatom rólunk
legszebb versemet
Kérdőjelek
mint kancsóban a bor
épp annyi szemeidben
a versem
és én borban a kísértés
kitöltenél?
+
tollam hegyéről
szégyenlős tinta csöppen
az álmainkra
ritmussá olvad és tangót jár
felkérnél?
+
beszélgetéseink arckifejezésén
metaforává ring az idő
oda sem mer nézni
csak előre hajol
elfejtenél?
+
kitöltött életem
ínségednek fehér asztalt terít hogy
mint hangsúly a szavalót
úgy kortyold érzéseim
és Te
felenél vagy kérdeznél?
Megtorpanás
a bennem alvó Nő
félelmeitől téli álmát varrja
és szótlan biztonságkeresésében
halált hímez napjai gyolcsára
ilyenné öltöztetik versem is
jégbefagyott mozdulataid
a ma homályában
semmit sem nyújtottak
csak egy megsárgult
el-nem- készült képet
rólunk kettőnkről
kik sohasem érnek haza
sajnos egymásban is későn fájunk
Azon a napon
azon a napon
mikor hozzám vezet az ígéret
kék virággal érkezz
csak annyira kékkel
mint amennyi a fájdalom
itt sem járt
lábnyomaid szürkeségén
amit minden nap
le és fel sodor előttem a szél
még a legszélcsendesebb időkben is
Hagyaték
parazsa nélkül
összehúzza kabátját árnyékom
hideg az őszi napsugár
kevesebb lett elveszett mosolyodtól
szél kutatja lábnyomaid az ősz avarán
vakon és bódultan jár fel s alá
a galagonya izzásán
mint én ezen a pillanatfelvételen
akár som az itt hagyott szavak fáján
érnek bennem titkaid
de már csak a lombhullásnak
és olyan keserűen savanyú is
e rám szakadó hagyaték
Őszi kötelék
két tenyered között
melenget az Ősz
ezt álmodtam
és megremegtem a paplan alatt
mint zselatinban a gyümölcs
leveleken hullok a percre
eltévedve
mint úgy általában
nem találom a kötelék végét
ebben a csontig halálos ködben
ökörnyállal fon hozzád az élet
Magaddal vitted
magaddal vitted a szavakat
és csak szótagok lógnak a bánaton
hangtalan hangokon suttogsz
itt vagy ott vagy magam sem tudom hol
de valahol élve lapozol bennem
és mosolyogsz és biztatsz az életre
minden összekuszálódott
és hiteltelenné vált a haláltól
nem tudom elengedni ígéreteid
Rianás
emlékek zörögnek bennem
mint sárgává ritkult csontok
egy pókhálóra fűzve
sajogva
több mint csak néha
hiába minden csodavitamin
és napsütötte szivárvány
még mindig a hold árnyékába vágyom
magunkra zárni az éjszakát
hol korai fűillat a fény
hol balett-lépteken
kecsesen és kéjen
kiegyenesedve a csenden
meztelen arckifejezésedbe fulladok
és megállok ajakaid szélén
ezen az elhangolódott zongorán
minek torkán akadt a lehetőség
megtalálni a félrenyelt hangokat
visszalopkodni őket foghíjas múltunkról
és visszacsicsergő csókokban
újrakomponálni benned engem
mint ott felejtett keringőt
Tükröm tükrödben
ha lelked
mint tavam néznéd
megszentelnéd benne
egy percre
ha szemem
mint tükröd néznéd
negszeretnéd magad
egy percnyit
és
abban a percben
meglátnád bennem
mint szeretkezik lelkedben
a szemem
és ott maradnál
Adventi kívánság
magamnak, ha kérhetek…
gyermek-csínybe eljegyzett
ősz-hajú öregkort szeretnék… kérni.
a vállamra hullt fehérségben
felhőkre ülni és meséket mondani
csutkavárat építő apróságaimnak
és lekváros-kenyeret majszolni együtt,
mosoly-langyos tejjel
fogatlanul és maszatos gondtalanul.
…már a naplementét sem várni,
mert az idő is csak kakukkos dísz a falon.
és kontyba kötött fehéren
verset és kenyeret dagasztani bölcsességgé
virágmintás kendő alatt, kötényben
kemencét fűteni
és jóllakottá melegedni egy tenyérnyi otthonban,
mint templomban.
…megmutatni, hogy érdemes belefehéredni
levetett éveinkbe.
csak ennyit akarok magamnak kérni
és minden nap Karácsony lesz.
Jóleső metamorfózis
ha kicsavarhatnám szemedből
az ég kékjét,
a jövőnek nyújtanám…
és ha összehajtogathatnám
a fák zöldjét,
reményednek adnám.
rajtad kívül sem a fák, sem az ég
nem áll meg álmom kézepén,
így tehetetlenül rúgom oldalba
az kukorica-házú éjszakát
és ballagok botorkálva tovább,
láthatatlan holdként
a csillagok között,
míg olyan fű illat nem leszek benned,
mint lyukas esernyő alatt egy erdő.
Szösszenetek
úgy nézel át rajtam,
mint fény az ablaküvegen
talán épp ezért lettem
törékeny és szavaktól széteső
/
kihullt magánhangzóként
sodor a szél a száraz faleveleken
és rám nehezedik a valamikor
neked íródtam, mint vers,
de elolvasatlan véletlenként
sárgulok az őszön
csupán egy koldus tekintete kísér
/
tintám fekete folyadék
dohszagú magány vére,
melyből csak szösszenetre telik
a lassú elmúlás saját nyomait keresi
és árnyékba nőve szótlanul botorkál
Anya a sír felett
esőtől és könnytől duzzad az Ér,
mint jövőbe korhadó kopjafa
és csak sodorja a táj tova
mint ottfelejtett papírhajót
amit a sors keze hajtogatott
egy fiát sirató anya fátylából
tövébe szakadt holnapként foltozom
én is megtorpanásom
a sír felett meghajolt keserű avart
kedvetlenül és megrendülten
és elrakni próbálom
melegebb zugokat keresve
arcom szántásai alatt
de nem ereszt
a hideg
és a nád-rozsdás kép
mint késő őszi felhőket az eső
a fehérre avasodott kontyban
az az asszony viselte földig hajolva
fekete főkötője alatt
zavart és féltett tekintetében
csupa csend volt az ima
az ilyen halált senki sem érti
Rabságban
Talán elég lenne egy nap is…
mit mellkasomba zárnék
és majd a kulcsot neked adnám
hogy be ne engedd az éjszakát
mikor a lábnyomodra zuhan a Nap
Talán elég lenne néhány óra is…
mit éjsötét hajamba fonnék
és majd az éjszakába fésülnék
hogy eltakarja a Hold tekintetét
mikor az út függönyét eltolja
Talán elég lenne néhány perc is….
mit kötényembe szedegetnék
és majd szétszórnám a csillagok közé
hogy összeszedegesse a Fiastyúk
mikor este visszaintegetsz
…talán elég lenne egy perc, egy óra, egy nap
mit betűkké vésnék
és majd az öröklétnek adnék
hogy sercegve hűtse lelkemet
mikor veled egy élet sem elég
Biztató az őszhöz
ha bekopogsz, nyisd ki az ajtót
ha maga vagy az őszi véletlen
akkor is tárt karokkal fogadlak,
mint meleg esők első cseppjét
hosszú szárasság után
a még bennem lakó pattanásos reggel
titkos kerti padra ültet,
hol csókok csicseregnek a fán,
hol gyümölcsként érik a vágy
és ahol víg kedéllyel hímezünk
egymás mellkasára díszes kis ajtókat
és egymás kulcsát nyakba hordva
mezítlábas sárga-reményként
szaladunk tovább az élet zaján át
csak merj még lélegeztet venni
gesztenye illatú nappalok homlokán
Vae victis!
az éjjel láttalak
álmomban
más haját simogattad
és én csak néztem
csordultig tele, mint
gazdátlan csésze
mibe a pillanat tört része alatt
alszik bele az élet…
láttam ahogy ujjaid mozdultak,
akár szél a búzamezőkön…
és eszembe jutott érintésed
mit magával vitt a múlt,
hogy elzárja előlem
egy lapozhatatlan emlékkönyvbe
hova én nem rajzolhattam virágokat
és már nem írhatok verseket sem
és mégis…
mosolyod a megváltó tőröm
mivel az ujjaid követted
a hullámzó szőkeségen
A honlap ára 78 500 helyett MOST 0 Ft.
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Weblap látogatottság számláló:
Mai: 1
Tegnapi: 9
Heti: 118
Havi: 384
Össz.: 376 545
Látogatottság növelés
Mai: 1
Tegnapi: 9
Heti: 118
Havi: 384
Össz.: 376 545
Látogatottság növelés
Oldal: VERSEIM
ELONOR ALKONY-OLDALA - © 2008 - 2024 - elonor.hupont.hu
ELONOR ALKONY-OLDALA - © 2008 - 2024 - elonor.hupont.hu