ELÁGAZÁS
Nem akarlak elhagyni
Mosolyom úgy a testedhez tapadt
Mint az alga csókja a kövekhez
Hajlott korom mélyén egy jókedvű lármás kisgyerek él
De csak te tudod kicsalogatni házából
Mint kedves hangok a csigabigát
A fű közül
Virágok üde keze tárul felém
De nekem csak a te hangod a kedves
Mint kedves kezeid mint a megfoghatatlan este mint a pihenés
(Fordította: Somlyó György)
Egy idős cherokee indián az életről mesélt az
unokájának. . .
Küzdelem zajlik a bensőmben - mondta a fiúnak.
Rettentő harc ez, két farkas vívja egymással.
Az egyik farkas gonosz - ő a harag, irigység, bánat, mohóság, arrogancia, önsajnálat, bűntudat, sértődöttség, kisebbrendűség, hazugságok, önteltség, felsőbbrendűség és ego.
A másik farkas jó - ő az öröm, béke, szeretet, remény, derűs nyugalom, alázat, kedvesség, jóakarat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és hit.
Ugyanez a harc benned is zajlik és mindenki másban is.
Az unoka elgondolkozott egy percre, majd megkérdezte a nagyapját:
- Melyik farkas fog győzni?
- Amelyiket táplálod - válaszolta az idős indián.
Egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti. A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt. Egyetlen szót vésett bele:
"elmúlik"
4:11
Oriah öreg indián verse
Nem érdekel, hogy miből élsz.
Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,
Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.
Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,
hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal,
az enyémmel vagy a tiéddel,
Hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis megtöltsön
az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél,
vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira.
Nem érdekel, hogy a történet, amit mesélsz igaz-e.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e csalódást okozni valakinek,
hogy igaz legyél önmagadhoz, hogy el tudod-e viselni az árulás vádját azért,
hogy ne áruld el a saját lelkedet.
Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépet, még akkor is,
ha az nem mindennap szép, és hogy isten jelen létéből ered-e az életed.
Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e élni a kudarccal,
az enyémmel vagy a tiéddel, és mégis megállni a tó partján
és azt kiáltani az ezüst holdnak, hogy Igen!
Nem érdekel, hogy hol élsz, vagy hogy mennyit keresel.
Azt akarom tudni, hogy fel tudsz-e kelni
egy szomorúsággal és kétségbeeséssel teli éjszaka után,
fáradtan és csontjaidig összetörten és ellátni a gyerekeket?
Nem érdekel, hogy ki vagy, és hogy jutottál ide.
Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz középpontjában
anélkül, hogy visszariadnál.
Nem érdekel, hogy hol, mit és kivel tanultál.
Azt akarom tudni, hogy mi tart meg belülről,
amikor minden egyéb már összeomlott.
Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni saját magaddal,
és hogy igazán szeretsz-e magaddal lenni az üres pillanatokban…
Minden tettünkért felelni kell
Egyszer egy birodalom rendjének őrei tolvajokat üldöztek, akik a nagy szent, Manduka Muni házában kerestek menedéket. A bölcs éppen meditációját végezte, így tudomást sem vett a körülötte folyó eseményekről, azt sem vette észre, hogy valakik a kunyhójában rejtőztek el. Csak akkor riadt fel, amikor a király szolgái kemény szóval kérdőre vonták:
- Ugyan, mit rejtegeted ezeket a gazfickókat! Biztosan te is a cinkosuk vagy! Na, gyere csak a biró elé!
Azzal tömlöcbe vetették a tolvajokat Manduka Munival együtt. A bíró a bölcset lándzsa általi halálra ítélte. A hír eljutott a király fülébe, aki azon nyomban kiadta a parancsot, hogy kegyelmezzenek meg az elítéltnek, hiszen az egy nagy bölcs. Éppen jókor jött a királyi futár, mert a hóhér már arra készült, hogy leszúrja Mandukát. A király aztán személyesen könyörgött a bölcshöz, hogy nézze el emberei tévedését, és bocsásson meg nekik.
Manduka Muni nem haragudott rájuk, annál inkább neheztelt Jamarádzsra, aki az élőlények sorsáért felelős félisten. Rögvest el is indult hozzá, hogy kérdőre vonja. Jamarádzs aztán a következő felvilágositást adta:
- Semmi sem történik az élőlényekkel véletlenül. Soha nem kerültél volna ilyen helyzetbe, ha gyermekkorodban el nem követed azt a butaságot!
Emlékszel, egyszer egy kis hangyát szalmaszállal felnyársaltál. De látod, ártatlan gyermekkorod tettéért, mivel akkor még nem egészen tudatos az ember, nem járt olyan súlyos büntetés, hiszen végül is megmenekültél. De jól jegyezd meg: amit te okozol másnak, azt előbb-utóbb neked is el kell szenvedned, de a jó tett sem marad nyomtalanul.
A herceg és az íja
Xuan herceg, a szenvedélyes íjász szeretett dicsekedni az erejével, holott harminc csinnél súlyosabb íjat nem tudott felajzani. Amikor barátainak felajánlotta, feszítsék meg az íj húrját, azoknak csak úgy félig-meddig sikerült, bárhogy erőlködtek.
- Hát ez bizony megvan kilencven csin! - kiáltott fel az egyik. - Senki más, csak felséged tud bánni ilyen súlyos íjjal.
Ez roppant mód hízelgett a hercegnek.
És bár valójában harminc csines íjat használt, élete végéig meg volt győződve róla, nyom az kilencvenet is. A herceg az üres bók kedvéért feláldozta az igazságot.
"Honnan tudnánk, hogyan éljünk, ha nem hinnénk valamiben, ami nagyobb nálunk? Ki tanítana meg bennünket az életre? Ki mondja meg a fának, mikor jön el az ideje, hogy kisarjadzanak a levelei? Ki mondja meg a rigóknak, hogy meleg lett, s újra észak fele repülhetnek? A madarak és a fák hallgatnak valamire, ami bölcsebb náluk."
(indián bölcsesség)
